Van egy könyv, amit pár hete olvastam, a címe: Mediterrán nyár /Egy nyár a francia és az olasz Riviérán/. Egy amerikai szakács, David Shalleck írta, aki egy nyáron keresztül volt egy gazdag olasz házaspár személyi séfje, és a Serenity nevű vitorlás jacht fedélzetén egész nyáron a Földközi-tenger szigetei között utazott és főzött. 4 hónap alatt bejárták az olasz és a francia Riviérát Antibes-tól Nápolyig. A tulajdonosok ragaszkodtak hozzá, hogy mindig az adott kikötő helyi alapanyagaiból főzzön. Reggelente mindig más piacokon vásárolt, közben megismerkedett a helyi halászokkal, termelőkkel, akik gyakran adtak neki tippeket a megvásárolt alapanyag elkészítéséhez is. Nem most ismerkedett az olasz konyhával - előtte 4 évig francia, illetve olasz vendéglőkben főzött, ugyanis egy ismerőse révén bejutott hol ismertebb, hol pedig egészen apró, de annál kiválóbb (olykor több Michelin-csillagos) éttermekbe, ahol lehetősége nyílt elsajátítani a mediterrán konyha alapjait és jellegzetes ételeit. Nagyon jó érzékkel kombinálta a megszerzett tapasztalatokat a saját ötleteivel, ezért a tulajdonosok a nyár végén szerették volna, ha továbbra is náluk dolgozik. Hogy hogyan döntött, kiderül a regényből. Azoknak ajánlom elolvasásra, akik szeretnék belülről megismerni egy hajókonyha mindennapjait, ahol a szakácsnak nem csak az a feladata, hogy főzzön a tulajdonos házaspárra és vendégeire (előfordult, hogy 100 fős luxusvacsorával kellett előrukkolnia azon a pár négyzetméternyi helyen), hanem arra is ügyelnie kell, hogy a nyár folyamán kétszer ne adja ki ugyanazt az ételt. Idegen kikötővárosokban kell fellelnie a beszerzési forrásokat, kamra és nagy hűtőszekrények híján a megvásárolt alapanyagokat valahol máshol kell elhelyeznie (hol a hajófenéken, hol az icipici személyzeti kabinokban). Az ott dolgozókat is neki kell ellátnia élelemmel, emellett a hajó legénységének teljes jogú tagjaként részt kell vállalnia a vitorlák és a kötelek fel-és lehúzásából és az éjszakai őrségből.
A könyv végén David megoszt velünk néhány receptet a tengeren elkészített ételekből. Itt olvastam egy csokis édességet, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Ez tulajdonképpen egy Capri szigetéről származó liszt nélküli csokitorta, de Davidnek -elmondása szerint- nem sikerült autentikus receptet találnia, ezért leírta az ő változatát, amelyben egy kevés liszt van. Én is elkezdtem nézelődni az interneten, és szinte teljesen azonos recepteket találtam. Így végül nem a könyvben lévő változatot készítettem el, hanem ezt a liszt nélkülit. A végeredményről csak annyit, hogy kétszer ült le belőle enni a családom, és másodszorra el is fogyott mind. Mivel liszt egyáltalán nincs benne, csak mandula, ezért lisztérzékenyek is nyugodtan megkóstolhatják.
Hozzávalók:
Hozzávalók:
- 4 tojás
- 17 dkg cukor
- 1 tk vanília aroma
- 20 dkg étcsoki (minél magasabb kakaótartalmú, annál jobb), lereszelve
- 25 dkg őrölt mandula
- 20 dkg vaj, megolvasztva
A tojásokat szétválasztom. A sárgáját a cukorral és a vaníliával habosra keverem. Beleteszem a reszelt étcsokit, az őrölt mandulát és a vajat, végül a csipet sóval keményre vert tojásfehérjét is beleforgatom. 26 centi átmérőjű kerek tortaformát kivajazok, kibélelem sütőpapírral és 180 fokos sütőben kb. 60 perc alatt megsütöm. Porcukorral megszórva és esetleg egy gombóc vaníliafagyival tálalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése