Enni Cake keresője

2013. június 24., hétfő

Epres-rebarbarás pite

Gondoltam, hogy ideje lenne ismét valami főétellel előrukkolni, de azt a pitét, amit ma sütöttem, egyszerűen nem tudom kihagyni. Természetesen ismét rebarbara az egyik hozzávaló, eperrel kombinálva. Mautner Zsófi főzőműsorában láttam meg a múltkor az RTL Klubon, és mivel volt még itthon egy kevés rebarbarám, mindenképpen ki akartam próbálni.

Vajas tészta az alapja, aminek szerintem az az egyik titka, hogy igazi vajat kell venni hozzá, nem pedig margarint. Tényleg olyan finom és omlós lett, amilyennek lennie kell, és ezt koronázza meg a savanykás töltelék. A sütőből kivéve még langyosan megettem a fotózáshoz előkészített szeletet, de aztán muszáj volt még egyet levágnom. Hűha! Lehet, hogy én is édesszájú leszek...?!!


Hozzávalók:
  • 10 dkg jéghideg vaj, felkockázva
  • 15 dkg liszt
  • csipet só
  • 1 tojás
  • 20-25 dkg rebarbara, meghámozva, apróra vágva
  • 25 dkg eper, négybe vágva
  • 4 EK barna cukor
  • 2 EK keményítő
A vajat felhasználás előtt kb. 10 percre beteszem a fagyasztóba. Felkockázom, és késes aprítógépben összekeverem a liszttel és a sóval. Beleöntöm egy tálba, és rádobom a tojás sárgáját, 2-3 EK jéghideg vizet és gyorsan összegyúrom. Nem kell túl sokáig, ettől lesz igazán omlós. Golyót formázok belőle, fóliába teszem és mehet a hűtőbe 1-2 órára. (Én általában előző este szoktam elkészíteni.)

A töltelék hozzávalóit, vagyis a rebarbarát, az epret, a cukrot és a keményítőt csak összekeverem egy tálban. Kiterítek egy sütőpapírt a nagy tepsimre, és azon nyújtom ki a tésztát, így nem fog ragadni, és esetlegesen szétesni, ha át akarom tenni a nyújtófáról a tepsibe. (Ezt a tippet is Zsófinál láttam, és remekül bevált!) Nagyjából kerekre kinyújtom, nem baj, ha nem teljesen szabályos. A közepére halmozom a gyümölcsöket úgy, hogy a szélénél körben hagyok 2-3 cm peremet. Ezt a pár cm tésztát fogom meg és hajtom vissza kör alakban, vagyis megakadályozom, hogy a töltelék kifolyjon. 

Sütés előtt
A tojásból megmaradt fehérjével megkenem körben a szélét. 190 fokon 35-40 percig sütöm. (Hozzá szeretném tenni, hogy én sima+légkeveréses módban sütöttem, de kicsit alacsonyabb hőfokon, kb. 180 fokon. Nem kell megvárni, hogy megbarnuljon a tészta, mert addigra kiszárad, hanem szép aranysárga legyen a színe. Így az íze és az állaga is tökéletes lesz.)

Lehet kínálni tejszínhabbal, vaníliafagyival, de csak úgy, magában is eszméletlenül finom!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése