Ezt a liszt nélküli mogyorótortát Anyukám névnapjára akartam elkészíteni. Aztán úgy alakult, hogy vonattal mentünk el hozzájuk, így mégsem hétvégén sütöttem meg, hanem kedden. Elég rohanós volt az a nap, nem nagyon jutott idő arra, hogy díszítgessem, a végén nem is tettem rá semmit, úgy, ahogy volt, ebéd után felvágtuk. Először fel sem akartam tenni a blogra, le sem fényképeztem előtte, de amikor megkóstoltam, abban a percben tudtam, hogy ezt a receptet meg kell osztanom. Mert zseniális! Nagyon jól érződik benne a mogyoró (és itt ki kell hangsúlyoznom, hogy abból a kerek, "mókusos" mogyoróból van. A dióhoz egyszerűbb hozzájutni, meg olcsóbb is, de nem tudom, hogy el lehet-e érni vele ugyanezt az ízvilágot. Persze, biztos abból is finom, de ebből valami csúcs!) És a lisztérzékenyeknek jó hír, hogy nem tartalmaz glutént, csak oda kell figyelni, hogy a tejcsoki, amit a végén megolvasztunk, szintén gluténmentes legyen (pl. a Tibi csoki ilyen). Úgyhogy gyorsan lefotóztam, mielőtt elfogy az összes szelet!
A torta eredetéről még annyit, hogy ez egy mexikói édesség és nemcsak a nevében mennyei, hanem szó szerint az. Érdekes, hogy amikor utánanéztem a neten, olyan recepteket találtam, amik mandulával készülnek (szerintem a mogyoró jobb), lisztet is tartalmaznak, kakaóport viszont nem (ez ismét nem túl jó hír), és a tetejük porcukorral volt megszórva (az enyém ismét csak finomabb lehet a maga nutellás csokijával). Egyszóval, nem tudom, hogy ez a recept a legeredetibb-e, de hogy ez a legfinomabb, az tuti! A téli Stahl magazin "Csupa csoki" különszámában találtam.
Hozzávalók:
- 17,5 dkg hámozott natúr mogyoró
- 2 dkg vaníliás cukor
- 5 dkg cukrozatlan kakaó
- 1/2 tk sütőpor
- 1/2 tk szódabikarbóna
- 1/4 tk só
- 22 dkg puha vaj
- 22 dkg porcukor
- 3 tojás (szobahőmérsékletű)
- 10 dkg tejcsoki
- 10 dkg mogyorókrém (natúr vagy csokis pl. Nutella)
A mogyorót száraz serpenyőben megpirítom, és ha kihűlt, a vaníliás cukorral együtt megdarálom. (Kapható eleve pirított, darált mogyoró is, amit csak össze kell keverni a vaníliás cukorral.) A kakaót, sütőport, szódabikarbónát, sót egy másik tálban összekeverem. A vajat és a porcukrot robotgéppel 2-3 perc alatt felhabosítom. Egyenként beledolgozom a tojásokat. Lassú fokozaton hozzáadom a cukros mogyorót, végül a kakaót is.
22 cm átmérőjű kivajazott, sütőpapírral kibélelt tortaformában 180 fokon kb. 50 perc alatt megsütöm. Közben a mázhoz vízgőz felett felolvasztom a tejcsokit és a Nutellát, és a hűtőben kenhető állagúra dermesztem. A torta tetejét bevonom vele, felhő alakú hullámokat is lehet bele tenni.
Tipp: én kint tároltam az erkélyen (már amíg volt belőle), és így hidegen, kicsit megdermedt mázzal jobban ízlett nekem, mintha szobahőmérsékleten kínálnám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése