Szeretek tortát sütni. Gondolom, sokan vagyunk így. De manapság az is fontos, hogy ez a torta gyorsan elkészüljön, mert mindenkinek egyre kevesebb az ideje. És ugyanilyen fontos, hogy ez a torta finom legyen. Nem tudom, más hogy van vele, de én nem szeretem a vajkrémes tortát: túl tömény és édes. Ehelyett trüffel krémet szoktam készíteni, amivel minimális ráfordítással maximális sikert lehet elérni, egyszerűen nem lehet vele mellélőni, mert mindenki szereti. Ezt a krémet készítem a leggyakrabban, bármilyen piskótába (sima, vizes, vajas, kakaós) tölthető. Én általában vizes piskótát sütök, mert a víz hatására több levegő kerül bele, nagyobb térfogatúra fel tudom verni és a sütésnél szépen megemelkedik. Biztos mindenki sütött már piskótát, de azért leírom azt, ami nekem bevált.
Hozzávalók: (egy átlagos, 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformához)
- 4 nagy tojás (vagy 5 kisebb)
- 20 dkg cukor
- 6 evőkanál víz
- 20 dkg liszt
- 4 g sütőpor (kb. 2 csapott teáskanál)
- csipet só
A tojásokat szétválasztom. A sárgákat a cukorral és a vízzel elektromos habverővel 15 percig verem, amíg világos színű, sűrű masszát nem kapok. Közben kimérem a lisztet és a sütőport, majd a csipet sóval kemény habbá verem a tojásfehérjéket. A felvert tojássárgákra szitálom a lisztet és óvatosan összekeverem. A fehérjéből egy keveset kiveszek, amivel fellazítom a tésztát, végül a maradékot is nagyon óvatosan beleforgatom. Kivajazott, sütőpapírral kibélelt tortaformában 180 fokon 30-35 percig sütöm.
Még valami: ha valaki bátortalan a lapok elvágását illetően, esetleg nem annyira megbízható a sütője, az süsse inkább 6 tojásból, hogy biztosan megemelkedjen. Ilyenkor meg kell emelni a cukor és a liszt mennyiségét, minden egyes hozzáadott tojásnál + 5 dkg, tehát 5 tojásnál 25 dkg, 6 tojásnál 30 dkg. A vízből is kicsit több kell bele, 6 tojásnál már 10 EKvizet szoktam beletenni.
Még valami: ha valaki bátortalan a lapok elvágását illetően, esetleg nem annyira megbízható a sütője, az süsse inkább 6 tojásból, hogy biztosan megemelkedjen. Ilyenkor meg kell emelni a cukor és a liszt mennyiségét, minden egyes hozzáadott tojásnál + 5 dkg, tehát 5 tojásnál 25 dkg, 6 tojásnál 30 dkg. A vízből is kicsit több kell bele, 6 tojásnál már 10 EKvizet szoktam beletenni.
Trüffelkrém hozzávalói:
- 7,5-8 dl tejszín
- 50 dkg étcsoki (ez lehet 50 vagy 70%-os, vagy ezek kombinációja, de akár tejcsoki vagy fehér csoki is; az íze annyiféle, ahányféleképpen variáljuk)
- 1 csomag habfixáló
Összeállítás: a tortát háromba vágom, és elosztom benne a krémet. A tetejére egy picit kevesebb is elég, mert oda nem kell olyan vastag réteg, mint a belsejébe, viszont nem szabad elfelejteni, hogy annyit kell meghagyni, hogy az oldalára is jusson. Ezután nem árt, ha 1-2 órát még csücsül a hűtőben (már, ha kibírjuk), utána lehet díszíteni.
kedves Zsuzsi,
VálaszTörlésnagyon guszta a torta! :-)
Az oldalára a csokilapok hogy készültek??! .. köszönöm.
Szia! Ne haragudj, hogy ilyen sokára válaszolok, mindig rögtön szoktam, de most valahogy elkerülte a figyelmem... Szóval a csokilap nagyon egyszerű: vízgőz felett megolvasztom a csokit (ez lehet ét, tej vagy fehér is), és vékonyan felkenem egy kiterített sütőpapírra. Megpróbálom viszonylag simára kenni, mert akkor lesz szép a felülete. A hűtőbe teszem dermedni, ez pár óra alatt megtörténik, ezután tetszés szerinti darabokat török le belőle. Lehet késsel is egyforma darabokat levágni, de az nehezebb, nem mindig sikerül, mert a csoki néha olyan helyen is elreped, ahol nem kellene. Ez gondolom attól is függ, milyen fajtájú csokit használunk (pl. bevonó-e, vagy hány százalékos a kakaótartalma). Ja, és most jut eszembe, hogy az olvasztásnál szoktam beletenni egy kevés kókuszzsírt (vagy vajat), ettől szebben fénylik majd, ha megszárad. :)
TörlésSzia! Ha nem elég édes a trüffelkrém, mehet bele porcukor még felverés elott?
VálaszTörlésKöszönöm