Nagyon szeretjük a tésztát. Gyors az elkészítése, sokféleképpen lehet variálni, és még olyan gyerekkel nem találkoztam, akit ne lehetne spagettivel megkínálni. Nemsokára itt a nyár, ilyenkor valahogy jobban kívánom a mediterrán ízeket, ezért most egy olyan ételt főztem ebédre, ami ízeivel Olaszországot idézi. Sütöttem hozzá vékonyra szelt csirkemell darabokat, de anélkül is megállja a helyét, aki nem eszik húst, az elhagyhatja. Az olajbogyó mennyiségét lehet csökkenteni, elég intenzív íze lesz tőle, de aki velem együtt nagyon szereti, bátran tegye bele a leírt mennyiséget. Erről jut eszembe a következő aranyos történet: a gyerkőceim utálják az olajbogyót, kezdte a legnagyobb, aztán ezt látva a másik kettő is mindig eltolja magától. De állítom, hogy még egyikőjük sem kóstolta meg igazán, csak beleharapnak, aztán kiköpik. Ezért döntöttem úgy, hogy kitolok velük és beleturmixolom a paradicsomszószba. Ki is szedtem nekik egy-egy adagot, gyönyörűen meg is ették. A kisfiam még repetázott is belőle. Erre nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg: "Kristófkám, amúgy te szereted az olajbogyót?" Válasz: "Nem, fúj!" Erre én: "Akkor jó, mert a tiédbe nem tettem." Kábé 1 perc múlva: "Na, és ízlett az ebéd?" Erre ő: "Anya, ez isteni volt...!" (Köszönöm neked, aki feltaláltad a botmixert!!! :)
- 2 EK olaj
- 50 dkg csirkemellfilé, vékonyan felszeletelve
- 1 kis fej hagyma, apróra vágva
- 3 gerezd fokhagyma, aprítva
- 10 dkg zöld olajbogyó (magozott)
- 10 dkg fekete olajbogyó (magozott)
- 50 dkg dobozos sűrített paradicsom (passata)
- 25 dkg tészta (pl. penne, rigatoni)
- a tálaláshoz reszelt parmezán sajt
A csirkemellet besózom (nekem van egy házi fűszerkeverékem erre a célra, mindig ezt használom, majd ennek a receptjét is leírom egyszer) és kevés olajon megsütöm. Kiszedem a húsokat és ebben a megmaradt olajban megdinsztelem a hagymát és a fokhagymát, picit sózom (de vigyázzunk a sózással, mert az olajbogyó is sós), majd hozzáteszem az olajbogyókat, és együtt pár percig párolom. Ezután beleöntöm a paradicsomszószt, és kisebb lángon kicsit besűrítem. Végül turmixgépben vagy botmixerrel egész pépesre turmixolom. Közben odateszem a tésztát főni, és amíg fő a szósz, ez is elkészül. (Általában pennét használok, de legutóbb rigatoni volt otthon. Igazából bármilyen vastagabb, lyukas tészta megteszi.) Leszűröm, összeforgatom a szósszal és már lehet is tálalni. Kinek olajbogyóval, de aki nem szereti, annak anélkül :) Ja, és reszelt parmezánnal, rukkolával és egy pohár Soave-val. /Eredeti recept: Nők Lapja Konyha, Tobai Róbert/
Megjegyzés: ez a szószmennyiség turmixolás után meglepően sok lett, kb. a felét használtam fel. Ilyenkor vagy dupla adag tésztát kell főzni és akkor másnapra is megvan az ebéd (aki igényli hozzá a húst is, az eleve többet süssön ki, hogy abból is maradjon), vagy adok egy másik tippet a felhasználásra. Én másnap vacsorára vettem egy csomag leveles tésztát (pl. a Spar-ban lehet kapni saját márkás terméket, a hűtőpultban árulják, egy sütőpapíron van felcsavarva, csak le kell csavarni és már mehet is a tepsibe. De a fagyasztott téglalap alakú is teljesen jó, csak annak az előkészítése kicsit több időt igényel.) Szóval a leveles tésztát megkenem ezzel az olajbogyós szósszal és megsütöm, 180 fokon kb. 20 perc alatt. Aki akar, tehet rá paradicsomot, vagy szalámit vagy sajtot, de én így magában szeretem. Ha nagyobb kockákra vágom, akkor pizza lesz a gyerekeknek, ha vékony csíkokra, akkor különleges borkorcsolya a felnőtteknek.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése