Ezt a tortát készítettem anyukámnak anyák napjára. Mondhatnám, hogy ő a legjobb anyuka a világon, de nyilván mindenki számára az ő anyukája a legjobb, és ez így van rendjén. Az anyukák állnak mellettünk, ha baj van, ők ápolnak, ha betegek vagyunk, rájuk mindig lehet számítani. Emellett aki már maga is megtapasztalta ezt az érzést, az elmondhatja: anyukává válni a legszebb dolog az életben!
Igaz, Magyarországon már elmúlt ez az ünnep, de sok országban még csak az elkövetkezendő vasárnap lesz. Így hadd köszöntsek minden anyukát ezzel a szép verssel (sajnos nem tudom, hogy ki írta):
Nincsen a gyermeknek
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.
Olyan erős vára,
Mint mikor az anyja
Őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal
Az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs
Szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás
Amennyi sok lenne,
Amennyit az anya
Meg ne érdemelne.
Egy kicsit változtattam az eredeti recepten, pl. ízesített cukrokat használtam, illetve a krémbe kellett volna még 2 tojássárgája, amit én nem tettem bele. Ha csak lehet, kerülöm a nyers tojást a receptekben (kivéve a tiramisut, mert az úgy jó, ahogy van), szerintem ezt elhagyva is nagyon finom lett a végeredmény. Nekem legalábbis nem hiányzott a tojás belőle. Ja, és még valami: a tésztába (ha csak lehet) igazi vajat tegyünk, és ne margarint, mert óriási a különbség. Az igazi vaj íze végig (Pély Barnát idézve) "átjön" az összes falaton, ne rontsuk el ezt a finom ízélményt!
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 7,5 dkg cukor (én 5 dkg sima cukrot és 2,5 dkg mentás cukrot tettem bele)
- 1 tojás
- 15 dkg vaj
- csipet só
- 1 csomag vaníliás pudingpor
- 3 dl tej
- 10 dkg fehér csoki, felaprítva
- 3 dkg cukor
- 4 lap zselatin
- 2 dl tejszín
- pár evőkanál jóféle házi eperlekvár
- 50 dkg eper, kettévágva
A lisztet, cukrot, tojást, vajat, sót robotgépben összegyúrva linzertésztát készítek, golyót formázok belőle és alufóliába csomagolom, amit fél órára beteszek a hűtőbe. Én általában előző este be szoktam gyúrni (ezt például 1 óra előtt 5 perccel), és reggel már kezdhetem is sütni.
Egyszer láttam egy tippet Rachel Allen műsorában, azóta mindig így nyújtom ki a pitetésztát: alá és fölé egy-egy fóliát teszek (azt az átlátszót), és akkor a nyújtásnál nem ragad oda a tészta a deszkára. Egy kerámia piteformát kivajazok, és beleteszem a tésztát. Először a felső fóliát távolítom el, majd megfordítva kb. középre célozva beleejtem a formába. Utána az eredetileg alul lévő, de most felülre került fóliát is lehúzom, és beleegyengetem a formába. Mindenképpen legyen egy kicsit magasabb a szélén. Megszurkálom villával, hogy ha fel akarna púposodni, tudjon a levegő távozni belőle, és 180 fokon 20-30 percig sütöm. /Én minden pitetésztát előbb vaksütéssel elősütök, vagyis egy kerek sütőpapírt beletéve felöntöm babbal, és így sütöm kb. 15 percig, mert így biztosan nem fog felpúposodni. Ezután óvatosan kiemelem a sütőpapírt a babokkal együtt (lehetőleg ne ejtsük el, mert akkor két nap múlva is fogunk találni babot itt-ott a konyhában), és visszatéve a sütőbe még 10-15 percig sütöm. Ez sütőtől is függ, meg attól is, hogy ki mennyire ropogósan szereti. Vigyázzunk, hogy ne barnuljon meg nagyon és figyeljünk arra, hogy hűlés közben keményedni fog, ezért ne süssük túl. Akkor kell kivenni, amikor egy picit még puha. /Miután kivettem, hagyom kihűlni.
Közben elkészítem a tölteléket. A vaníliás pudingport 7 EK tejjel csomómentesre keverem, majd a többi tejet felforralom. Lassan visszaöntöm a feloldott pudingport a forró tejbe és pár perc alatt besűrítem. Ekkor kell hozzáadni a cukrot (én most aprított rózsaszirommal ízesített cukrot használtam, hogy egy kicsit illatos legyen, ez jól megy az eperhez) és az apróra vágott fehér csokit (ha csokipasztillákat veszünk, az méreténél fogva hamarabb elolvad). Kicsit kevergetem, hogy ne maradjanak benne csokidarabok. Ezután lehűtöm, de előbb átlátszó fóliával betakarom a tetejét, hogy ne bőrösödjön meg. Ha teljesen kihűlt, felverem a tejszínt (ha nem verődik fel rendesen, lehet bele tenni egy habfixálót), majd miután ez megvan, a kihűlt pudingot is átkeverem röviden az elektromos habverővel. Az így krémessé vált pudingot a tejszínhabbal lazítom. 5 percre beáztatom hideg vízbe a lapzselatint,
majd pár perc múlva kinyomkodom, és mikróban pár másodperc (nem perc!)
alatt felolvasztom. Pár evőkanálnyi krémmel elkeverem, majd a maradék krémmel óvatosan összeforgatom.
A pitetésztát megkenem igazi eperdarabos eperlekvárral (én nem szoktam sajnálni, elég sokat kenek rá, mert úgy a finom), majd a tejszínes pudingot egyenletesen elsimítom rajta. A félbevágott eperdarabokkal díszítem. (Forrás: Sweet Dreams)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése