Enni Cake keresője

2014. március 31., hétfő

Kókuszos-eperkrémes torta

Azért nem úsztam meg teljesen a szülinapi tortasütést - igaz, nem a napján, de az előző és az utána következő hétvégén meg kellett kínálnom valamivel a rokonságot. Most, hogy ilyen kellemesen meleg az idő, már nagyon hiányoznak a gyümölcsös ízek. Ezért Anyukáméknál megsütöttem az idei év első epres tortáját. Az angolok citromkréme (lemon curd) mintájára készítettem egy főzött epres krémet, és ezt rétegeztem a kókuszos-kakaós tortalapok közé.


Hozzávalók:
  • 5 tojás
  • 25 dkg cukor
  • 7 evőkanál eperlé (vagy víz)
  • 2 tk kókuszaroma (elhagyható)
  • 22 dkg liszt
  • 4 dkg kakaópor
  • 2+2 dkg kókuszreszelék
  • 5 g sütőpor (kb. 2 csapott teáskanál)
  • csipet só
A tojásokat szétválasztom. A sárgákat a cukorral, az eperlével (vagy vízzel) és a kókuszaromával elektromos habverővel 15 percig verem, amíg világos színű, sűrű masszát nem kapok. Közben összekeverem a lisztet, a kakaóport és a sütőport, majd a csipet sóval  kemény habbá verem a tojásfehérjéket. A felvert tojássárgákra szitálom a lisztes keveréket és óvatosan összekeverem. A fehérjéből egy keveset kiveszek, amivel fellazítom a tésztát, végül a maradékot is nagyon óvatosan beleforgatom 2 dkg kókuszreszelékkel együtt. Kivajazott, sütőpapírral kibélelt tortaformába öntöm, megszórom a tetejét a maradék 2 dkg kókuszreszelékkel. 180 fokon 30-35 percig sütöm.

Eperkrém
  • 50 dkg eper, tisztítva mérem ki
  • 20 dkg cukor
  • 1/2 tk só
  • 6 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 4 dl tejszín
  • 1 zacskó Zselatin fix
  • eperlekvár ízlés szerint
  • kb. 20 dkg eper a díszítéshez
Az epret kisebb darabokra vágom, és 1 EK vízzel egy edényben kevergetve felforralom, majd kb. 10 percig lassú tűzön főzöm. Botmixerrel pürésítem és langyosra hűtöm. Egy kis lábosban vizet forralok, teszek rá egy edényt és az eperpürét beleöntöm. Hozzáadom a cukrot, a sót és a tojásokat, és vízgőz felett folyamatosan kevergetve besűrítem. A végén apró kockákban hozzákevergetem a vajat. Ezt érdemes előző este elkészíteni, és másnapig hűtőben tárolni, mert állás közben sűrűsödik kicsit a krém. Másnap felverem a tejszínt a zseléfix-szel, és a krémmel összekeverem. 

Összeállítom a tortát: a kakaós piskótát háromba vágom. Az alsó lap köré csatolom a tortaforma karimáját, hogy ne folyjon ki semmi, megkenem eperlekvárral, majd az epres krém harmadával. A tetejét kirakom eperrel.


Ráteszem a második piskótalapot, a krém harmadát, egy újabb sor epret,  végül a harmadik lapot is, és megkenem a maradék krémmel. Eperszeletekkel díszítem a tetejét. Az oldalát meg lehet szórni kevés kókuszreszelékkel.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése