Hát, eljött ez a nap is, egy éves lett a blogom! (Én meg egy picivel több...)
Abban állapodtunk meg a férjemmel, hogy ilyenkor, a szülinapomon nem én sütöm a tortát magamnak, hanem a kedvencemet megrendeljük (az óbudai Cserfalvi cukrászda répatortáját, valami fantasztikus, egyszer kóstoljátok meg!)
Na de a blogszülinapra azért jár egy kis torta, egy picike, hogy ne legyen vele sok munka, de mégis el lehessen rajta fújni a gyertyát. Ez a kis torta óráról órára alakult: először egy epres-kókuszos-csokis piskótát akartam sütni, de amikor elő akartam venni a kókuszreszeléket, a konyhaszekrényt kinyitva fejemre esett a matcha tea, és ha már így fejen talált, bosszúból belesütöttem a tortába :) A krémet előre kitaláltam: még karácsonyra vettem egy maracuja ízű öntetet, de szokás szerint addig eltartogattam, hogy lassan lejár, illene kezdeni vele valamit. Aztán még jött bele egy kis baracklekvár, egy kis mák, szóval elég eklektikus ízvilágúra sikeredett, de azért finom kis tortácska lett belőle.
Erre az alkalomra tegnap éjszaka írtam egy kis versikét, talán rá lehet jönni, hogy Weöres Sándor ihlette, és Lackfi János verseket is gyakran olvasok a gyerekeknek.
Egy éves lett ma a blogom,
szívemhez közel áll nagyon!
Sütöttem több, mint százszor,
s főztem is egy jó párszor.
Lehet, hogy túl sok a "rizsa",
s akad benne néhány hiba,
de szívemet beleadom,
s ugyanezt vissza is kapom.
Hálás vagyok ezért Nektek,
kik olvassátok e verset,
s a sok külföldi magyarnak,
kik mind csak egyet akarnak:
gyönyörű tortákat sütni,
vagy egy gyors ebédet összeütni,
bevált recepteket kapni,
s utána a sikert learatni.
Szeretném, ha még többen lennénk,
és együtt finomakat sütnénk!
Hozzászólásokat is gyűjtök,
hogy sikerült-e, amit süttök.
Olyan ételre vadászok,
mire az ember könnyedén rászok'.
Ígérem, eztán is fogok,
és klassz új recepteket hozok.
Ne mondd, hogy nem tudsz sütni,
mert gyorsan bele fogsz jönni.
Mire a cinke megszólal: nyitnikék,
kedvenced lesz az ENNI CAKE!
És most jöjjön a torta!
Hozzávalók:
- 2 nagy tojás
- 10 dkg barna cukor
- 4 EK maracujalé (vagy víz)
- 10 dkg liszt
- 2 g sütőpor
- 1 tk zöldteapor
- 25 dkg mascarpone
- 2 EK porcukor
- 1 tk citromlé
- 1 dl tejszín, felverve
- fél zacskó (vagyis 10 g) instant Expressz Zselatin Fix (dr. Oetker)
- 250 ml maracuja desszertöntet
- 3 EK máktöltelék (vagy porcukros mák)
- 2 dkg vaj
- kevés baracklekvár (elhagyható)
A piskótához szétválasztom a tojásokat. A tojássárgákat a barna cukorral és a maracujalével (vagy vízzel) 15 percig verem elektromos habverővel. Közben kimérem a lisztet, a sütőport és a zöldteaport, majd beleszitálom a felvert tojásba. Ezután a fehérjéket csipet sóval kemény habbá verem, és óvatosan ezt is beleforgatom. 15 centis kerek tortaformában 180 fokon 30 percig sütöm.
Ha a piskóta kihűlt, három részre felvágom, és összekeverem a krémet: 15 dkg mascarponét, a porcukrot, 1,5 dl maracujaöntetet és a citromlevet gyorsan simára keverem, és a felvert tejszínt óvatosan hozzáadom. Végül a Zselatin Fixet lassan beleöntöm, és azt is elkeverem. Az így elkészült krémet kétfelé osztom és az egyikbe beleszórom a máktölteléket.
A legalsó lap köré rácsatolom a tortaforma karimáját, és megkenem baracklekvárral, erre kenem a sima sárga krémet, majd ráteszem a második tortalapot, ezt megkenem a mákos krémmel, végül ráteszem a harmadik piskótát. Kb. egy órára hideg helyre teszem. Addig elkészítem a bevonókrémet. A maradék mascarponét (10 dkg) a maradék maracujaöntettel (1 dl) és az olvasztott vajjal teljesen simára keverem, és a karima levétele után bekenem vele a torta tetejét és az oldalát. Be lehet ezután vonni fondanttal vagy marcipánnal, de nem kötelező. Fogyasztásig hűtőben tárolom.
Azért a répatorta is megér egy pillantást! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése