A piskótájába jó sok apró morzsára tört kekszet tettem, ami klasszul meg is színezte, egészen feketére. Kétféle krémet készítettem hozzá, mivel nem tudtam eldönteni, hogy melyik a jobb. Mivel mindkettő jól sikerült és egészen különbözőek, végül mind a kettőt beletettem, egyiket krémnek, a másikat a tetejére máznak. Közben picit alakítottam a legelőször megsütött recepten. Nincs kőbe vésve a krém mennyisége, van, aki jobban, más kevésbé van oda a nagyon krémes süteményekért. Az én ízlésemhez a harmadik kísérlet áll a legközelebb, így ezt írom le, de tetszőlegesen lehet változtatni a tejszín és a mascarpone arányát.
A tetejét lehet cifrázni: díszíteni félbevágott kekszekkel, gyümölccsel, de díszítés nélkül is simán megállja a helyét.
Hozzávalók:
piskóta
- 5 nagy tojás
- 25 dkg cukor
- 8 evőkanál víz
- 25 dkg liszt
- 10 db OREO-ból morzsa (késes robotgépben összeaprítani, kb. 10 dkg)
- 5 g sütőpor (kb. 2 csapott teáskanál)
- csipet só
Az OERO kekszeket késes robotgépbe teszem, és morzsává aprítom.
A tojásokat szétválasztom. A sárgákat a cukorral és a vízzel elektromos habverővel 15 percig verem, amíg világos színű, sűrű masszát nem kapok. Közben kimérem a lisztet és a sütőport, majd a csipet sóval kemény habbá verem a tojásfehérjéket. A felvert tojássárgákra szitálom a lisztet, valamint az OREO morzsát, és óvatosan összekeverem. A fehérjéből egy keveset kiveszek, amivel fellazítom a tésztát, végül a maradékot is nagyon óvatosan beleforgatom. Kivajazott, sütőpapírral kibélelt tortaformában 180 fokon 30-35 percig sütöm. Ha kihűlt, három lapba felvágom.
krém:

Látszik, hogy sötétebb, mint egy sima piskóta |
- 250 g mascarpone
- 5 dl tejszín
- 14 db OREO keksz
máz:
- 2 dl tejszín
- 8 db OREO-ból morzsa
A díszítés első alkalommal "Gabika-design", azaz a sógornőmmel gyorsan feldobáltuk a megmosott epreket, és néhány félbevágott OREO-t.
Másodszorra a kollégáknak sütöttem meg, utó-születésnapra, az irodában csak gyorsan rátettem a felszeletelt epret.
Harmadszorra kedves barátnőm kislányának születésnapjára, ezúttal ehető ostya került a tetejére, melyet gurulós málnával rögzítettem a tortához.
(Tipp: először mindenáron le akartak gurulni a valóban gurulós málnák. Gyorsan ki kellett találnom valamit, mert már elkezdtem az ostya felhelyezését, ami előbb-utóbb elkezd hullámosodni, ha nincs a széle rögzítve. Eszembe jutott a megoldás: kettétörtem egy fogpiszkálót és a hegyes végével hozzátűztem az ostyát a tortához, mintha csak gombostű lenne, de kihagytam egy kis véget, amire (mint egy sapkát, vagy inkább kucsmát) rátettem egy szem málnát. Így a rögzítés is gyorsan megtörtént, viszont nem látszott, mert eltakarta a málna. Ennél a módszernél egyetlen dologra ügyeljünk: feltétlenül szedjük ki a fogpiszkálókat fogyasztás előtt!)