Ma van Patrik napja. Magyarországon ugyan nem számít nemzeti ünnepnek, de 2011 óta a nálunk élő írek Budapesten is szerveznek Szent Patrik napi felvonulást. A kezdeti kb. 500 fős látogatószám tavaly már 3500 fősre dagadt, így egyik évben én is elmentem a gyerekekkel megnézni, mi is történik ilyenkor. Az egész park tele volt zöld lufikkal, zöld kalapokkal, és kis zöld koboldok után rohangáló szülőkkel, valahogy nem éreztem, hogy magam is közéjük tartoznék (ami nem is csoda, hiszen felmenőim között elég kevés az ír...) Nem is maradtunk sokáig, de egyvalamire azért jó volt ez a kis kitérő: eszembe jutott, hogy régen nem ittam már Guinness sört. Úgyhogy hazafelé vettem egyet a boltban és jól behűtve este megittam. Közben azon járt az agyam, hogy milyen édességet lehetne ebből a nedűből készíteni.
Nemrég aztán az interneten szembejött velem ez a recept. Azonnal meg akartam sütni, de éppen nem kaptam aznap a boltban Guinness sört. Vettem tehát egy hazai fajtát -nemcsak azért, mert Sopron a szívem csücske, hanem azért is, mert a Soproni Óvatos Duhaj Démon (lánykori nevén Soproni Fekete Démon) egy különleges pörkölési eljárásnak köszönhetően nagyon kellemesen édeskés, malátás utóízű, nem pedig az a keserű fajta. Fél üvegnyi kellett csak a kuglófba, a másik feléből pár nap múlva sütöttem még egy adagot. Sőt utána még egyszer kikönyörögték, annyira ízlett mindenkinek. Ekkor éppen Krusovice sört kaptam hozzá, de bevallom, a soproni karamellásabb volt, a nyers tésztát megkóstolva kifejezetten érződött a különbség.
Ehhez a süteményhez bevallom, nem a 22 %-os holland kakaóport használtam, mert elég nagy mennyiségű kell elhasználni, pláne, ha többször is megsütjük egymás után. Ennek ellenére gyönyörű sötét színe lett, szinte fekete. Felvágás után napokig puha marad (gondolom a benne lévő joghurt miatt), bár ezt soha nem tudtam két napnál tovább tesztelni. Sajnos mindenki imádta!
Hozzávalók:
- 2,5 dl barna sör
- 20 dkg vaj
- 8 dkg cukrozatlan kakaópor
- 25 dkg liszt
- 1 tk szódabikarbóna
- 2 tojás
- 1,5 dl görög joghurt
- 20 dkg cukor
- 2 tk vanília aroma
- csipet só
A tojásokat a cukorral, vaníliával és a görög joghurttal elektromos habverővel legalább 5 percig keverem. A kihűlt kakaós keveréket hozzáadva újabb 5 percig verem. Végül a szódabikarbónával elkevert lisztet is beleszitálom.
Egy kuglófformát kivajazok, és beleöntöm a folyékony tésztát (lehet őzgerincforma vagy kenyérsütőforma is). 180 fokon kb 50 percig sütöm, 40 perc után mindenképpen érdemes ránézni.
A tetejére kerülhet csokiöntet és szórócukor,
de volt, hogy egyszerűen csak megszórtam porcukorral.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése