Enni Cake keresője

2014. január 19., vasárnap

Sült céklás-sütőtökös krémleves

Ezt a receptet a sógornőm küldte át nekem még karácsony előtt, és mivel nagyon szeretem a céklát, ki is próbáltam. Igaz, csak mostanában jutottam idáig, de biztos fogok még készíteni, mert a gyerekeim összevesztek azon, hogy ki egye meg az utolsó tányérnyi maradékot. A színe barnás-rózsaszínes, nem annyira rikító, mint a cékláé, de ez érthető is, mivel a sütőtök és a tejszín tompítanak rajta. De azért ahhoz elég feltűnő, hogy a gyerekek észrevegyék, ez most más, mint a már megszokott színű krémlevesek. Ráadásul most nem turmixgéppel, hanem botmixerrel pürésítettem, így maradt benne egy-egy darab cékladarab, persze ezt gyorsan áttettem az én tányéromba. Lottika így is megkérdezte: "Ez mi?" "Zöldség." (Nem mertem neki megmondani, hogy cékla, mert arra rögtön azt mondaná, hogy akkor nem kell.) Mire ő: "Én nem szeretem a zöldséget."  "Jó, akkor te nem kapsz zöldséget. A tiéd hercegnőleves, szép rózsaszín!" Erre a legnagyobb lelki nyugalommal kikanalazta az utolsó cseppig. Ez a hercegnős duma már a céklasalátánál is bejött. Ahhoz képest, hogy állítólag nem is szereti a céklát, egész jó teljesítmény! (Eredeti recept: itt.)


Hozzávalók:
  • 25 dkg sült cékla (sütőben, alufóliába tekerve)
  • 25 dkg sült sütőtök (sütőben sütve)
  • 1 hagyma, apróra vágva
  • kb. 8 dl húsleves
  • 1,5 dl tejszín
  • 10 dkg reszelt sajt (elhagyható)
  • 1 tk harissza fűszer (elhagyható)
A hagymát kevés olajon, megpárolom, sózom, borsozom. Hozzáadom a megsült, felkockázott céklát, a sült sütőtököt, felöntöm a levessel és felforralom. Kicsit főzöm, majd összeturmixolom. Ráöntöm a tejszínt, beleszórom a sajtot és harisszával fűszerezem. Tálalás előtt balzsamecetsziruppal csíkokat vagy mintákat lehet bele rajzolni.
(A cékláról jut eszembe, hogy a legegészségesebb reggeli ital: egy fej cékla, egy répa, egy narancs, fél citrom és 1-2 alma gyümölcscentrifugán kifacsart leve. Nem csak egészséges, de nagyon finom is. Lassan a gyerekek is kezdik megszeretni, csak egy kicsivel több almát kell hozzáadni.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése