Ez a recept is a legújabb (12.) Hannah Swensen regényből való. Volt otthon ugyanis néhány kallódó banán, ami egyhe rothadásnak indult. Belülről persze semmi baja nem volt, sőt, ilyenkor a legédesebb, csak kívül lett sötétbarna, ami miatt persze a gyerekeim közül egyik sem akarta megenni. (Nem tudom, más hogy van vele, de nálam rendszeresen eljátsszák, hogy ha nincs itthon banán, akkor szenvednek, hogy annyira, de annyira megennének egyet! Ha viszont bevásárolok, akkor az utolsó 1- 2 darabot hasonló módon süteményben kell hasznosítanom, mert egyik sem kéri...)
Szóval most nagyon örültem, hogy maradt, mert ki akartam próbálni egy receptet, amit pár napja olvastam, és ehhez jó érett banán szükséges, 1 vagy 2 darab. Azt írták benne, hogy aki nagyon szereti a banánt, az tehet bele kettőt is, én két kisebbet nyomkodtam szét hozzá. De ilyenkor a liszt mennyiségét kicsit meg kell növelni, én 5 dekával tettem bele többet, a lenti receptben már ez a mennyiség szerepel. Nekem 27 darab süti lett ekkora adagból. A sütési időről annyit, hogy én 12 percig sütöttem a két tepsi sütit, amik először túl puhának és talán nyersnek tűntek, de okulva a múltkori példából nem akartam, hogy ropogósak legyenek, ezért nem tettem őket vissza. Kihűlés után abszolút rendben volt az állaga, pont amilyennek lennie kell, a banántól nagyon finom puha és omlós. Jól lehetett érezni a banán ízét, és a csokidarabok is sokat dobtak rajta. Bombajó süti lett!
Hozzávalók:
Hozzávalók:
- 225 g puha vaj
- 180 g porcukor
- 1 tk citromlé
- 2 kis banán, összenyomkodva
- 1 tk szódabikarbóna
- 1/4 tk só
- 30 dkg liszt
- 10-15 dkg csokichips vagy aprított csoki
A vajat habosra keverem a porcukorral, majd a citromlével is. A banánt is beledolgozom, a szódabikarbónát és a sót is. Kanalanként beleteszem a lisztet, végül a csokit is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése