Lehet, hogy páran kicsit furcsállják, amikor némelyik recept mellé odaírom, hogy vasárnapi ebédnek szánom. Ez azért van, mert nekem a vasárnapok különösen fontosak. Ez az egyetlen nap a héten, amikor együtt ebédel az egész család. Régen, amikor még a szüleimnél laktam, ilyenkor Manyi mamáékhoz mentünk a Vásártérre. Mindig valami finomság volt ebédre, ma is jól emlékszem például amikor egy finom omlós párolt marhahús szeletet ettünk, szinte magától szétomlott a szájban, barna szósszal öntötte le Mama és hozzá krumplipürét (vagy ahogy ő mondaná: krumplipirét) kínált hagyományos fejes salátával. Ott voltak a nagyszüleim, a szüleim és mi, gyerekek. Aztán miután a nagypapám, Mika papa elment, és lassan teltek az évek (mert akkoriban még valóban lassan teltek, nem úgy mint most...), egyre többször készítette Anyukám a vasárnapi ebédet, aminek elfogyasztására a Mama jött el hozzánk. Aztán egyszer csak nem jött többé... De a régi, terített asztalos, húsleveses vasárnapok azután is megmaradtak, csak kevesebben ültünk az asztalnál. Aztán ismét egyre többen...
Manapság sajnos a távolság miatt nem tehetjük meg, hogy minden vasárnap a nagyszülőkkel üljünk le az asztalhoz, de ahhoz ragaszkodom, hogy mindig megadjuk a módját. Ebben eléggé konzervatív vagyok. Ilyenkor ne jöjjön váratlan vendég látogatóba, ne csörögjön a telefon, hanem egy órára csak mi legyünk ott, a család (minél nagyobb létszámban, annál jobb) és a megterített asztal. Nyilván nem kell kiöltözni, meg ilyesmi, de ilyenkor többnyire az egészet délelőttöt a konyhában töltöm, és mire az utolsó poharat is elmosogatom, kábé a nap fele már eltelt. De én egyáltalán nem bánom! Mert ilyenkor meggyújtunk egy gyertyát, imádkozunk és finom ételeket eszünk. A húsleves elmaradhatatlan, ezt nem lehet megunni! Még a balatoni nyaralóban a kis tűzhelyen is elkészítem néha, bár ha 40 fok van árnyékban, akkor azért becserélem egy hideg gyümölcslevesre. A főétel változó: vagy egy éppen aktuális "hű, ezt ki kell próbálnom" recept vagy egy jól bevált, régi kedvenc. És persze egy fincsi desszert.
Mostanában, amikor egyre jobban elmaradnak a nagy családi étkezések,
aminek elsősorban az időhiány és az örökös rohanás az oka, és a mai gyerekek
közül sokan nem tudják, hogy milyen egy igazi vasárnapi családi ebéd (a menő luxusszálloda felkapott éttermében egy csomó idegen ember és
üvöltő gyerek társaságában elfogyasztott drága büféebédet sem sorolnám
ebbe a kategóriába), szeretnék a jövőben is egy-két nem túl bonyolult, de ízletes
receptet továbbadni. És örülnék, ha a
gyerekeim is megőriznék ezt a szép családi hagyományt.
Múlt vasárnapra az alábbi ételt találtam ki, amit római tálban sütöttem meg.
Először is beáztatom a római tálat legalább negyedórára hideg vízbe. 4 főre kb. 80 dkg-1 kg sertéscombot felszeletelek, nekem kb. 10 szelet lett, amit ki kell klopfolni, ha túl vastagnak találjuk. Ízlés szerint fűszerezzük, én egy saját magam kikevert húsfűszert használok, de a só és bors is elég. Ezután 2 hagymát felszeletelek, és a tál alján szétszórom.
A tetejét befedem a hússzeletekkel.
A zsályaleveleket egészben teszem rá.
4 körtét meghámozok, kiveszem a magházukat és négybe vágom. Egy kis darab sütőtököt is meghámozok, felkockázom, és a körtével együtt befedem vele a húst.
Kicsit megsózom, és én még csurgattam rá 2 EK juharszirupot. Ezután megy a sütőbe, szigorúan hidegbe a római tál miatt, kb. 220 fokon másfél órára. A félidőben beküldtem még hozzá egy tepsi meghámozott, nagyobb hasábokra vágott, olajos-fűszeres krumplit (most toszkán fűszert használtam). Ez pont megsül, mire a hús is elkészül. A végén levettem a tál tetejét, és rámorzsoltam 15 deka gorgonzolát.
Pár percre visszatettem a sütőbe, hogy kicsit megolvadjon (úgy is lehet, hogy tálalásnál szórjuk meg a sajttal, és akkor egészben marad). Így, hogy teljesen elolvadt, valamennyi sajt a hús szaftjával vált eggyé, amit ebéd után leöntöttem és beforraltam. Így másnapra a maradék húst ezzel a szósszal tudtam leönteni. Vigyázat, só már nem kell bele!
 |
| Nem a leglátványosabb étel, de annál finomabb ízű |
