Ez az egyik nagy kedvencem. Ilyenkor, nyár végén, amikor olcsón lehet kápia paprikát kapni, még spórolós levesnek is hívható, nem úgy, mint télen, amikor kb. 1000 Ft-ért, ötszörannyiba kerül kilója. Azért az árával kezdem, mert pár éve a kisfiam iskolájában volt egy főzőverseny, amire ezzel a levessel neveztem be. Az volt a lényeg, hogy egy kétfogásos menüt kellett elkészítenünk annyi pénzből, amennyibe az iskolai menza kerül. A cél az volt, hogy felhívjuk a cég figyelmét arra, hogy kevés pénzből is lehet finom és változatos ételeket főzni. Az összegre már nem emlékszem pontosan, kb. 430 Ft rémlik, hát ennyiből is kihoztuk a levest és a főételt. Egy fantázianevet is kellett adni a menünknek (ezt persze rajtam kívül senki nem vette komolyan). Mivel tél volt, a Krampusz menü nevet választottam.
Az első fogás: Forró katlanban sült paprika krémleves apró kavicsokkal, a főétel pedig Pokoli sertésragu szarvacska tésztával.
Desszertnek meg vittem egy csokitortát.
Visszatérve a leveshez: Az eredeti receptet egy Nők Lapja Konyhában láttam meg, és ha jól emlékszem, a fele mennyiségű, azaz 50 dkg paprika volt előírva hozzá. Én ennek a duplájából szoktam készíteni, egyrészt, mert szeretem az intenzív ízét, másrészt pedig a sült paprika nem valami kiadós, eléggé csekély mennyiség az, ami a sütés és a héjlehúzás után ténylegesen megmarad. Úgyhogy bátran használjunk hozzá többet. Kicsit macerásnak látszik, de valójában nem az! A paprika kicsumázása után a paprikák maguktól sülnek a sütőben, a hűléshez sem kellünk, mindössze a lehúzás igényel némi időt, de ha jó alaposan megsütöttük a zöldségeket, szinte magától esik le a héja. Ezzel a legnehezebb munkát letudtuk, innen már tényleg nagyon egyszerű az elkészítés.
Hozzávalók:
- 1 kg kápia paprika
- 2 EK olaj
- 1 hagyma, apróra vágva
- 1/2 dl száraz fehérbor (elhagyható)
- 1 l zöldségleves vagy húsleves
- 1 dl tejszín/tejföl
A paprikáknak levágom a kalapját és kicsumázom őket. Egy sütőpapíros tepsiben elrendezve 200 fokos sütőben kb. 50-60 percig sütöm. Nem baj, ha kívülről feketének látszik, attól még belülről nem ég meg. Ha kész, kiszedem egy mélyebb tálba és folpackkal azonnal lezárom a tetejét, így hagyom kihűlni. Ha jól dolgoztunk, a héja nagyon könnyen lehúzható. A sültpaprikát felcsíkozom és félreteszem.
Kevés olajon megpárolom a hagymát, kicsit sózom, majd a bort rálöttyintem és hagyom elpárologni. Ezután rádobom a sült paprika csíkokat és felöntöm a levessel. Kb. 25 percig főzöm lefedve. Turmixolom és a tejszínnel sűrítem .Apró "kavicsokkal", azaz levesgyönggyel szoktuk enni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése