Enni Cake keresője

2014. június 8., vasárnap

Arácsi epertorta

Kedvenc tavalyi gyümölcstortám. Először barackból készítettem, ahogy az eredeti receptben olvastam, aztán jött a szilva. Az is kimondhatatlanul finom volt. Utána elhatároztam, hogy idén kipróbálom mindenfajta gyümölcsből, ahogy érnek. A kicsit savanykásabb gyümölcsök a legjobbak ehhez a recepthez, de azért eperrel is próbálkoztam, és nagyon finom lett. Gyorsan elkészül és puha, krémes a végeredmény.


Hozzávalók:
  • 2 tojás
  • 13 dkg cukor
  • csipet só
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 0,75 dl olaj
  • 0,75 dl langyos víz
  • 13 dkg liszt
  • 3 g sütőpor
  • 2,5 + 0,5 dl víz
  • 5 dkg cukor
  • fél citrom
  • néhány EK eperlekvár
  • 40 dkg kockázotteper
  • 2,5 dkg vaníliapuding
  • 3 dl tejszín
  • kb. 1 EK porcukor
  • 1 csomag (10 g) Bourbon vaníliás cukor 
A tojások sárgáját a cukorral, sóval, vaníliás cukorral, olajjal és vízzel alaposan felverem. Nem lesz olyan sűrű, mint amikor a saját piskótareceptemet csinálom (gondolom az olaj miatt), de azért valamivel fehérebb és krémesebb lesz egy idő után. Beleszitálom a sütőporral elkevert lisztet, végül a habbá vert fehérjét is beleforgatom. A recept nem adta meg a kerek tortaforma méretét, én a 26 cm átmérőjűben sütöttem, és ennél nem is javaslok kisebbet. 180 fokon 30 percig sütöm és teljesen kihűtöm. Utána kettévágom, és megkenem eperlekvárral, majd visszateszem rá a második lapot.
A krémhez kimagozom és felkockázom az epret. Szirupot készítek 2,5 dl vízből, 5 dkg cukorból és fél citrom levéből, vagyis egyszer felforralom, majd az epret beletéve újra felforralom. Közben simára keverem a vaníliás pudingport 0,5 dl vízzel és ezzel besűrítem az epres szirupot. Még melegen a piskótára öntöm (én a biztonság kedvéért köré tettem a tortakarimát). 
Ha kihűlt, beteszem a hűtőbe néhány órára. Közvetlenül tálalás előtt felvert tejszínhabot halmozok a tetejére, amit előtte porcukorral ízesítettem. Végül megszórom vaníliás cukorral.




2014. június 4., szerda

Rebarbarás sajttorta eperrel

Nagyon szeretem a sajttortát. És a rebarbaráért is rajongok. Ezért is örültem, amikor kedvenc újságomban megláttam ezt a receptet, ahol a kettőt kombinálják. Nagyon jól illik a krémes, kicsit édes sajtkrémtortához a savanykásabb rebarbaraíz. Eperszezon lévén nem hagyhattam ki, hogy ízesítsem egy kis eperrel, szerintem ezzel az apró változtatással még finomabb lett, mind ízben, mind színben. Kétszer sütöttem meg ezt a tortát, először zöldebb színű rebarbarát kaptam a piacon, és az ebből készült krém zöldes lett, halvány rózsaszín árnyalattal. De az újságban egyértelműen rózsaszínnek tűnt, nyilván Németországban lehet kapni élénk piros színű rebarbarát, ami nem csak kívül piros, hanem pucolás után is megtartja a színét. Ezért jutott eszembe az eper, hogy színben kicsit feldobja a tortát. A második sütésnél viszont sokkal pirosabb lett a krém, nem sokkal ütött el az eperpürétől. Ezt nem tudtam lefotózni, mert a tesóméknak küldtem ajándékba, és siettem vele a vonathoz, de igazából mindegy is a színe, ízben ugyanaz mind a kettő. (Recept: Sweet Dreams magazin)


Hozzávalók:  
  • 200 g vajas keksz
  • 60 g + 50 g olvasztott vaj
  • 500 g rebarbara
  • 50 g + 150 g cukor
  • 2 EK keményítő
  • 4 EK grenadin szirup
  • 2 + 2 tojássárgája
  • 50 g folyékony vaj
  • 100 g mascarpone
  • 400 g natúr krémsajt
  • 1 citrom leve és reszelt héja (lehetőség szerint kezeletlen héjú)
  • 2 EK liszt
  • 3 tojás
  • 300 g tejföl
  • esetleg néhány szem eper, pürésítve
A vajas kekszet késes aprítóban ledarálom, majd összekeverem a 60 g olvasztott vajjal. Sütőpapírral kibélelek egy 26 centis kerek tortaformát és belenyomkodom a kekszmorzsát. Hűtőbe teszem egy fél órára.

A rebarbarát kb. 2 centis darabokra vágom. 50 g cukorral alacsony tűzön elkezdem melegíteni, amíg a cukor elolvad, és a rebarbara elkezd levet engedni. Lefedve rövid ideig párolom, és ha megpuhult, botmixerrel pürésítem. 

A keményítőt a grenadin sziruppal összekeverem, és a rebarbarapüréhez adva rövid ideig újra melegítem, hogy jobban besűrűsödjön. Kicsit hűtöm, hogy ne legyen forró, végül a maradék 50 g folyékony vajat és 2 tojássárgáját is beleteszem.

A mascarponét 2 percen keresztül verem a krémsajttal, hogy teljesen homogén legyen. Utána belekeverem a citrom levét és héját, a lisztet, a maradék 150 g cukrot, a maradék 2 tojássárgáját, a 3 egész tojást és a tejfölt. 

Miután ezzel készen vagyok, előveszem a hűtőből a kekszmorzsás tortaformát, és a sajtkrémet a rebarbarapürével és az eperpürével váltakozva, evőkanálnyi mennyiségekben a torta közepére öntöm. A sajtkrémből mehet egyszerre több, kb. 2 evőkanálnyi, de az a lényeg, hogy mindig ugyanoda, középre tegyük, és ennek a tetejére 1-1 evőkanál gyümölcspürét. Szépen lassan koncentrikus körök kezdenek kialakulni a kétféle (jobb esetben háromféle) színből. De össze is lehet kicsit keverni, hogy márványos legyen.


180 fokos sütőben kb. 50 percig kell sütni. Nem írta a recept, de én a sütő aljába tettem egy vízzel teli tepsit, mert valahol azt olvastam, hogy a vízgőz kifejezetten jót tesz a sajttortának, nem repedezik ki sülés közben. Ha megsült, azaz a közepe is szilárd, lekapcsolom a sütőt, és otthagyom benne, amíg kihűl. Általában este sütök, és egy éjszaka alatt pont annyira lehűl, hogy másnap reggel át tudom tenni a hűtőbe. Ugyanis ez a torta hidegen a legfinomabb.


2014. június 1., vasárnap

Sárgarépás-újhagymás quinoa fasírt

Mai génmanipulált világunkban egyre többen szeretnének egészségesen táplálkozni, egészséges ételeket enni, olyat például, mint a quinoa. Ezt eszi többek között Angelina Jolie, nemcsak azért, mert divatos, hanem mert ez az egyetlen élelmiszer, amely a legközelebb áll ahhoz, hogy a létfenntartásához szükséges összes tápanyagot önmaga állítsa elő. Dél-Amerikából származik, és igazából nem is gabona: a parajok és a céklák családjába tartozik. Gluténmentes, ami egyre több embernek fontos, kalóriatartalma alacsony (100 grammban 120.) Létezik belőle fehér, vörös és fekete, legismertebb a fehér.

Ez a recept volt az első személyes találkozásom vele, és meglepődtem, hogy milyen finom íze van. A kuszkuszhoz hasonló, semleges ízt vártam, és ehelyett egy kellemesen diós, aromás utóízt kaptam. A legújabb, tavaszi Stahl magazinból való a recept, bátran ajánlom azoknak is, akik -mint én is- még csak ismerkednek ezzel a növénnyel.


Hozzávalók:
  • 10 dkg quinoa
  • 2 csomó új répa (10 darab), kis lyukú reszelőn lereszelve
  • 2 csomó újhagyma (10 darab), felszeletelve
  • 2 gerezd fokhagyma, összezúzva
  • kevés friss kakukkfűlevél
  • 1 kis chilipaprika (elhagyható, ha gyerekek is esznek belőle)
  • késhegynyi őrölt koriander
  • 1-2 tojás
  • néhány EK liszt
  • só
a tálaláshoz: 4 dl joghurt+1 gerezd zúzott fokhagyma

A quinoát megmosom, majd kb. kétszeres mennyiségű enyhén sós vízben 10 perc alatt megfőzöm és leszűröm.

Az összes hozzávalót egy tálba teszem és összekeverem. Nekem a répa egy kicsit levet eresztett, ezért előtte alaposan kinyomkodtam. A tojás méretétől függően 1 vagy 2 darabot teszek bele, nekem múltkor kellett a kettő, mert nem akart összeállni. A lisztből is annyit használok, hogy a kezembe vett gombócok ne essenek szét, hanem viszonylag egyben maradjanak, különben nem tudom kisütni.


A masszából diónyi gombócokat gyúrok, amiket ellapítok és kevés forró olajban kisütöm.  Fokhagymás joghurttal, friss salátával kínálom. (Nekem még maradt előző napról egy kevés tzatziki, az is jól illett hozzá.)


 Megjegyzés: Többen is kérdezték, hogy hol kapható quinoa. Én a XI. ker. Fehérvári úti  piacon szoktam vásárolni, az emeleten van egy hely, ahol mindenféle magvakat és aszalt gyümölcsöket lehet beszerezni, sőt mostanában egyre több paleo cucc is van. Van standjuk a budafoki piacon is. Előrecsomagolva pedig a DM-ben láttam 500 g-os változatban.