Enni Cake keresője

2014. október 8., szerda

Fördős Zé-féle kólás BBQ-s csirkeszárny virágos-fűszeres parázsburgonyával

Bevallom, sokat néztem az elmúlt hetekben a Konyhafőnök című műsort. De  bármennyire is szeretek főzni, nem tudtam volna elképzelni, hogy a kamerák és a szigorú zsűri kereszttüzében tüsténkedjek a stúdió konyhájában. Kevés idő alatt kellett nagyon kreatívnak lenni, hiba nélkül megfőzni, ötletesen tálalni - ez nem könnyű feladat. A legjobb az volt, amikor a versenyzőknek tökéletes vadételt kellett készíteniük 1 óra alatt! A vadhúsnak csak a pácolása -tudtom szerint- több napot vesz igénybe, és szerintem egy jó fácánlevest sem lehet megfőzni 1 óra alatt (mínusz az előkészítés ideje), én legalább is órákon keresztül főzöm lassú tűzön a vasárnapi húslevest. Mindegy, mindenesetre NÉZNI nagyon szerettem a műsort, és tanultam is egy-két dolgot belőle.

Szóval itt találkoztam először Fördős Zével, akinek a blogjáról hallottam már korábban, de még sosem néztem bele. Kíváncsi lettem, vajon ő miket készít otthon, és rákattintottam a blogjára: szarnyasizvadasz.blog.hu. Aztán jól ott is ragadtam. Nagyon jó ízű, laza, otthon is könnyen elkészíthető, kicsit street-food jellegű ételeket találtam, sokat el is mentettem belőle. Az egyik, a BBQ-s csirkeszárny különösen megtetszett, mert a férjem is szereti rágcsálni ezt a fajta húst, úgyhogy vasárnap ebédre el is készítettem.


Zé az egyik legféltettebb receptjét, a kólás BBQ szószt tette közkinccsé, ami nagyon megtetszett, mert a kóla édeskés, karamellás utóíze nagyon ütőssé teszi a füstös ízű, barna színű barbecue szószt. 


Nem szeretnék idegen tollakkal ékeskedni, úgyhogy a receptet itt találjátok meg eredetiben.

Lekentem őket, most mennek vissza a sütőbe
Mellé sütőben sült krumplihasábokat készítettem, szokás szerint fűszeres olajjal bekenve. Annyiban volt más az ízesítés, hogy a boltban megakadt a szemem egy különleges ízesítésű fűszersón: Kotányi Parázsburgonya fűszerkeverék virágszirmokkal, rozmaringgal és kardamommal. A képen levendulaleveleket láttam, ennyi elég is volt, hogy a fűszer a kosaramban landoljon. Egy nagy tálba szórtam az egész zacskó tartalmát, öntöttem hozzá pár EK olajat, és a meghámozott, nagyobb cikkekre vágott sütni való burgonyát beledobva jó alaposan összekevertem, hogy mindenütt befedje. És tényleg! Ott volt benne a rózsa és a levendula! 


A férjem készített hozzá amerikai káposztasalátát, azaz Coleslaw-t, hogy igazán amerikai legyen az ízélmény.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése