Enni Cake keresője

2015. március 30., hétfő

Levendulás szülinapi csokitortám + Zé-féle szuper hamburger

Itt az előbbi trüffeltorta csajos változata, ezúttal levendulás ízesítéssel. A 34. :))) szülinapomra sütöttem, a kollégáimat kínáltam meg vele a munkahelyen. 




Na és a családnak mit sütöttem?  Két trüffeltorta után már semmiképpen sem volt kedvem egy harmadik ugyanilyenhez, ehelyett kipróbáltam a Street Kitchen című műsorban látott Cheesecake brownie-t, isteni finom lett a végeredmény. Alul egy nem túl édes brownie réteg, amit megkoronáz egy réteg sajttorta, megszórva apró csokicseppekkel. Nem ide szántam a fényképet, ezért nem is túl dekoratív, csak úgy megszokásból lekaptam, de azért megmutatom, mi sült ki belőle (szó szerint...):


És a főétel? Zé-féle burger, ugyanebből az adásból. SK a buci, a husi, és még a majonéz is, nekem most kétféle: csípős és medvehagymás. Olyan magas lett, hogy mi, lányok át sem bírtuk harapni. Ez is bekerül az állandó receptjeim közé, mert iszonyúan finom puha, szépen megkelt hamburgerzsömle, a hús (darált marhahús és füstölt szalonna 1:5 arányú keveréke) enyhén füstös ízű, mintha csak roston sült volna, a marinált lilahagyma kicsit édeskés, a jégsaláta és a sült baconcsíkok  ropogósak, a majonéz krémes, szóval minden olyan, amilyennek lennie kell. Igaz, hogy este 11 lett, mire odajutottunk, hogy megkóstoljuk, de minden pillanata megérte a hosszas készülődést! Mindkét recept itt olvasható, feltétlenül próbáljátok ki!

A frissen kisült buci


Jól látszik, milyen szép színe lett a bepácolt lilahagymának



És a végeredmény!

Azt hiszem, a 34. (!) szülinapom ismét nagyon kellemesen telt... Nemcsak a finom ételek miatt, hanem elsősorban azért, mert mindezt kellemes emberek társaságában költhettem el!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése