Enni Cake keresője

2014. augusztus 6., szerda

Levendulás trüffeltorta 3.0 (végleges verzió)

Egy kedves ismerősnek sütöttem ezt a tortát, akik Svájcban laknak. Az anyuka magyar, és mint utóbb kiderült, nagyon szereti a levendulát, de ezt akkor még nem tudtam. Ez a harmadik próbálkozásom a levendulás csokitortával: először a tejszínbe áztattam bele a szárított levendulát, amit leszűrtem, de így egy csomó tejszínt elveszítettem. Azután a szárított levendulát kávédarálóban porrá őröltem, és ezt kevertem a piskótába, illetve a csokikrémbe. Nem volt rossz, de éreztem rajta egy kevés kesernyés utóízt. Végül eszembe jutott a Gasztroangyal fesztiválon vásárolt francia levendulás illóolaj, amit étkezési célra is lehet használni. Ebből tettem bele néhány cseppet. Nem kell sok, mert nagyon intenzív íze van, mind a piskótába, mind a krémbe 4-6 csepp elég. Sikerült végre a megfelelő levendulás ízt elérnem anélkül, hogy az állaga megváltozott volna (pl. gondolkodtam a levendulaszörppel való ízesítésen is, de attól túlságosan folyékony lehet a krém). Szóval ez az igazi, bátran ajánlom a levendulaolajat minden desszertbe. (A cég neve, akitől vettem: Levendárium, Dörgicsei Levendula Major)

A tortát szerettem volna bevonni és megfelelően díszíteni, de annyira párás és fülledt volt a levegő, hogy a fondant ragadt, összegyúrni is alig lehetett, nemhogy kinyújtani. Így még nem jártam soha, de az is igaz, hogy ennyire párás, trópusi időjárásra, amilyen mostanában van, nem is nagyon emlékszem. A fondant így ugrott, és amit találtam otthon, azzal díszítettem.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése