Az idei augusztus 20-a kicsit más volt, mint a többi. Most először nem sikerült megsütnöm az aktuális országtortát, mivel nem lett meg a recept. Esküszöm, nem rajtam múlt... Mindent és mindenkit bevetettem: több cukrászdában jártam ez ügyben, az összes cukrász ismerősöm rá volt állítva a témára, még a torta megálmodójának, Szó Gellértnek is írtam egy szívhez szóló levelet. De hiába... A Pannonhalmi pálinkás sárgabarackos karamell torta receptje annyira titkos volt, hogy még az interneten sem szivárgott ki 20-a előtt pár nappal, ahogy általában szokott. Már kezdtem volna magamba roskadni, amikor hirtelen belém vágott a felismerés: ha ezt a tortát nem is, de a tavalyi Honvédségi tortát meg tudom sütni, úgyis elmentettem annak idején a receptet, mivel a kedvenc levendulám is szerepelt a főbb hozzávalók között. Ráadásul Apukámék kertjében most éli másodvirágzását a levendulabokor, így a díszítés sem okozhat gondot. Mindjárt nagyobb örömmel néztem az ünnep elé.
A torta elkészítése egyáltalán nem volt bonyolult. Igaz, több fázisból áll, de szép sorjában haladva minden munkafolyamatot könnyedén el lehet végezni. Egy kicsit változtattam rajta: a sárga krém elkészítésénél a tojáskrém besűrítése után a végeredmény annyira sűrű lett, hogy szerintem a zselatin már nem hiányzott bele. De azért persze hozzátettem, viszont a 2,5 dl tejszín mellé még vertem fel ugyanennyit, azaz 5 dl tejszínhabbal lazítottam, sőt beleöntöttem a maradék levendulás szirupot is, ami a piskóta locsolgatása után megmaradt. Ha újra készíteném, én az összes szirupot beletenném a krémbe, így az állaga is könnyyebb, plusz jobban érvényesül a levendula ill. a barack íze (a fehércsoki önmagában elég jellegtelen, szinte csak az édes ízt érzi az ember).
Íme a végeredmény. Hátradőlhetek: idén sem maradtunk országtorta nélkül!
Hozzávalók:
piskóta
- 5 tojásfehérje
- 15 dkg cukor
- 15 dkg mandulaliszt (vagy pirított, őrölt mandula)
- 5 dkg liszt
- csipet só
- 7,5 dkg vaj, megolvasztva
A tojásfehérjét a cukorral és a
sóval kemény habbá verem, majd beleforgatom az olvasztott vajat, és a
mandulás lisztet. 160 Celsius-fokon kb. 30 perc alatt aranybarnára sütöm.
levendulás szirup
- 10 dkg cukor
- 1 dl víz
- 1 citrom reszelt héja
- 0,5 dkg szárított levendula
- 5 dkg sárgabaracklekvár
A vizet a cukorral felfőzöm, majd a tűzről levéve beleteszem a szárított levendulát,a reszelt citromhéjat és a baracklekvárt. Így hagyom kihűlni, majd néhány óra múlva leszűröm. Jól kinyomkodom a szűrőt, hogy ne maradjon benne folyadék. Gyönyörű színe lesz a sárgabarack lekvártól.
fehércsoki mousse
- 5 tojássárgája
- 8 dkg cukor
- 12 dkg fehércsoki
- 1 dkg zselatin
- 0,5 dl hideg víz
- 1 citrom héja
- 5 dl tejszín
A tojássárgáját és a cukrot vízgőz
felett 75 Celsius-fokig melegítem, közben kihabosítom a
habverővel. Ha felmelegedett, leveszem a tűzről és belekeverem a
fehércsokit. A zselatint felöntöm a vízzel, és állni hagyom kicsit, míg
megszívja magát, majd felmelegítem (mikróban néhány mp). A tojásos részben elkeverem a
zselatint, a citromhéjat és óvatosan elkeverem benne a felvert tejszínhabot is. (Mint ahogy fentebb írtam, én belekeverném a levendulás szirupot is legközelebb, vagy legalább is egy részét.)
barackos zselé
- 10 dkg sárgabaracklekvár
- 1 dkg zselatin
- 0,5 dl hideg víz
- 3 cl mézes barackpálinka
A zselatint a hideg vízbe áztatom, míg megszívja magát, majd felmelegítem, és hozzáadom a baracklekvárt és a pálinkát. Langyosra hűtöm.
- 6 dkg cukor
- 1 dkg vaníliás cukor
- 6 dkg szeletelt mandula
- 2 dkg olvasztott vaj
- 1 tojásfehérje
- 1 dkg liszt
A hozzávalókat elkeverem, majd sütőpapíros sütőlemezre kenem.
180 Celsius-fokra
előmelegített sütőben kisütöm, míg a széle aranybarna lesz (kb. 15 perc alatt).
Kisebb négyzetekre vagy téglalapokra vágom. (A maradék, vagy ami széttöredezik, kiváló pl. fagyit megszórni, vagy egyszerűen csak elrágcsálni. Veszélyesen finom.
(Kitettem a maradékot az asztalra, és szóltam, hogy ez már szabad préda. Térültem-fordultam, és közben Apukám pillanatok alatt eltüntette. Még jó, hogy neki szántam az összeset.)
kerek fehér csokis dísz
Úgy készítem, hogy 10 dkg
fehér csokit vízgőz fölött megolvasztok, és 6 db egyforma kerek
sütiszaggatóba/pogácsaszaggatóba szétosztom. Még forrón megszórom kevés
szárított levendulával, és hűtőben hagyom megdermedni. Óvatosan, hogy el
ne törjön, kiszedem a pici tortakarikából, és ezzel díszítem a tortát.
Összeállítás:
A piskóta köré tortakarikát teszek, és meglocsolom a levendulás sziruppal.
Rásimítom a fehér csokis habot, és berakom a hűtőbe dermedni pár órára.
Ha megdermedt, ráöntöm a zselét, és ismét kidermesztem a hűtőben.
Miután kiszedtem a karikából, a szélét tejszínhabbal és mandularopogóssal díszítem, tetejét pedig sárgabarackkal, kerek csokis dísszel, tejszínhab rózsákkal valamint frissen szedett levendulával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése